2016. április 9., szombat

Palárikovo (Tótmegyer), Károlyi kastély, SzG3


Érsekújvártól nem messze található ez a kastély. Egy kicsit csalódtam benne, mivel látszólag a kastély szépen rendben van (külsőleg), semmi életet nem láttam benne, ill. semmilyen külső feliratot, hogy mi is van benne. Az internet szerint ez jelenleg egy olyan vadászkastély, amely szállodaként működik, 10 kétágyas szobával és 12 apartmannal. Ez kívülről nemigen látszott, a kastély teljesen be volt zárva, semmi mozgás. Igazából az ún. klasszicista stílus sem túl nyerő nálam, ami kastélyt ilyen stílusban láttam azzal az volt a baj, hogy szinte teljesen egyformák voltak, puritánok, színtelenek, dísztelenek. A kastély körüli park is hagy kívánni valót maga után, kissé ápolatlannak tűnt, pedig a kiírás szerint igen jelentő uniós pénzeket pumpáltak ide. Viszont a kastély mögötti vadaspark legalább rendben van, jól karbantartott, viszont nagyvadat nem láttam benne (valószínűleg több időt kellene itt eltölteni). Egy műszaki érdekesség: a kastélynak saját víztornya és vízműve is volt, ami jelenleg múzeum.
A látottak alapján csak kissé tudom ajánlani megtekintésre.

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klíma- és villany szerelés Budapesten és környékén








 a vadaspark
 a vadaspark
 a vadaspark

 a vadaspark

 a víztorony
 a víztorony
 a víztorony
 a víztorony gépháza
 a víztorony gépháza
az információs tábla

Ha tetszett, vagy hasznos volt a bejegyzés, kérlek jelöld meg a g+1-et (alul található)! Köszönöm!
Vissza a főoldalra (katalógus)
Ez itt egy hirdetés: professzionális angol és német nyelv oktatás Budapesten!
Klíma- és villany szerelés Budapesten és környékén

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése