2017. augusztus 18., péntek

Spišská Nová Ves (Igló), SzG3


Egy újabb szepességi város. Ide úgy kerültünk, hogy ebédelni szerettünk volna, majd utána meglátogatni az itt található kis állatkertet. Maga a város a szokásos hosszúkás tér alakú belvárossal rendelkezik, a két oldalán nagyon szép polgárházakkal (alattuk a szokásos üzletekkel). A tér északi oldalán több teraszos étterem volt, mi szimpátia alapon a Spiš (Szepes) éttermet választottuk. Nem bántuk meg, nagyon jól főztek. Itt azért ismét meg kell említenem azt, hogy igazából akárhová mentünk be enni, mindenhol nagyon jól és egészségesen főztek. A húsok általában egy nagy salátás tállal voltak tálalva, ha valakinek ez nem volt elég, akkor rendelhetett külön köretet. Sehol nem éreztük azt, hogy át akarnának verni, az alapanyagok is megfelelőek voltak. Egy mondat az árakról. Az unokám azért olyan sokat nem evett, így általában két levest, két főételt, egy plusz köretet (esetleg valami süteményt), üdítőket és nekem alkoholmentes sört rendeltünk (a vége felé már a feleségemnek is, mert teljesen rákattant az igazi (szlovák) citromos Aranyfácán alkoholmentes sörre). Ezért, szinte a helytől függetlenül általában 15-18 Eurót fizettünk és jól laktunk, a levest sem csészében hozták, hanem egy nagy tálban, így hármunknak is elég volt. Nagyon ajánlom a fokhagyma levest, az egyik fogás szinte minden nap ez volt, többféle módon készítik, az egyik jobb, mint a másik. Na de vissza a főtérre. Itt található egy evangélikus templom, egy katolikus templom, a városháza, a Szepes színház. Mindegyik nagyon szépen fel van újítva. Igazából egy kb fél órás sétával meg lehet nézni, nagyon más itt nincs. Egy, a város külső részén található új rk. templom képét is feltettem, itt a Lidl miatt álltunk meg egy kicsit vásárolni (ez is erősen más, mint itthon). Ill. kivéve az állatkertet, amit azért az unokám miatt megnéztük, aki nagy állatbarát. A város délkeleti részében található, GPS-el nagyon könnyem megtalálható. Itt ingyen parkoló található. Ez Szlovákia legújabb állatkertje és állítólag a legszebb is. Ezt nem tudtuk megítélni, de - bár kicsi volt az állatkert - tényleg szép. Úgy mindenből van egy kicsi és az állatok is, főleg a növényevők, jól megközelíthetőek és sokszor meg is lehet azokat simogatni. Az nagyon tetszett nekem, hogy az állatkerten egy patak is átfolyt és ennek felduzzasztásával egy szép tavat is kialakítottak. Nagyjából egy - másfél óra alatt bejárható, de ha valaki gyereke, unokája úgy szereti az állatokat, mint az én unokám, akkor mindenképpen javaslom a megnézését, mivel tényleg nagyon szép, az állatok jól ápoltak és nagy a tisztaság is (de ez már nem meglepetés).

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!

1. a város:

 evangélikus templom
 evangélikus templom
 a Városháza
 a Városháza
 kostol Nanebovzatia Panny Márie
 kostol Nanebovzatia Panny Márie
 kostol Nanebovzatia Panny Márie
  rk. templom
  rk. templom
 rk. templom

 a Múzeum


2. az Állatkert:















Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése