2017. augusztus 18., péntek

Stará Lesná (Felsőerdőfalva), SzG3


Ez a hely azért került be a beszámolókba, mivel itt laktunk, a Penzion Altendorfban. Most nem cikáztunk össze-vissza, hanem letelepedtünk egy helyen és innen mentünk mindenhova csillagtúra szerűen. Maga a panzió nagyon szép, néhány éve teljesen felújították, a Booking.com-on jelenleg 9,2 ponton áll, ami igencsak nagyon jó eredmény. További előny, hogy a háziasszony tud magyarul, Párkányról származott el ide. A panzió ára is nagyon megfelelő volt, hármunknak (három teljes ággyal, félpanzióval, fürdőszobával és zárt parkolóval, amihez adtak távirányítót is) 52 Euró volt összesen. A hely fekvése is pazar, a szomszéd "falu" Tátralomnic volt, de Ótátrafüred sem volt messzebb 6-8 km-nél. Maga a falu nem igazán nagy szám, viszont igen jó kiindulópont egy tátrai nyaraláshoz, vagy ezzel összekapcsolódva több szepességi túrához. Ami miatt mégis megírtam ezt a beszámoló, az az, hogy így néhány dologról beszámolhassak, ami nem kapcsolódik egyes konkrét helyekhez. A turisztikai ipar hatalmas fejlődésen ment át az utóbbi időben, csak ebben a faluban 33 penzió és szálloda található. Ennek legalább a fele az utóbbi időben épült. Csorbatóra is betette a lábát a Kempinski, ami azért jelent valamit. Az egész utunk alatt példátlan tisztasággal találkoztunk (és nem csak a Tátrában). A Tátrában talán ha egy műanyag palackot láttunk eldobva, mindenki mániákusan összegyűjti az utána maradt szemetet és megfelelő helyen kidobja. Például egyetlen eldobott csikket sem láttunk, pedig az utcákon eléggé pöfékelnek (ez mondjuk nem volt túl szimpatikus). Nem csak a mostani túránkon, de korábban is azt tapasztaltuk, hogy bárhová bemegyünk enni egy vendéglőbe, nagyon tisztességesen vendégül látnak bennünket. Az árak is nagyon elfogadhatóak, Lilivel és a feleségemmel hármasban nagyjából 15-17 Euróért ebédeltünk, ebben leves, második fogás, néha sütemény és üdítők, nekem alkoholmentes Aranyfácán sör mind benne voltak. Az Aranyfácán annyira ízlett a feleségemnek, hogy a vége felé már saját magának is azt kért (citromos változatot). Annyira nem vagyok naiv, hogy ne tudjam, lehet hogy ezekkel a dolgokkal esetleg más helyeken van probléma, de én még nem találkoztam ilyennel, pedig elég régen járok hozzájuk. Nem találkoztam koldussal, fedél nélkülivel, bezárt, lefóliázott üzlettel (technikai okok miatt zárva?!). Látszik, hogy van pénz náluk, mivel az egész idegenforgalom kb 70 %-át a szlovákok adják (saját becslés s gk-k rendszámai alapján a turisztikai helyeken). És van pénzük mindenre. Aztán a csend, ami megfizethetetlen. Nem üvölt a hangszóró sehol, sőt nem is szól sehol, még mondjuk a strandon sem. Senki nem üvölti túl a szomszédját a saját rádiójával (tuc-tuc vagy lakodalmas rock) a szomszédját, mivel senki nem használja ezeket sehol. Nincs bazárosodás, egyetlen helyen sem láttam mézeskalácsos szíves, vattacukros, egyéb bazári borzadályt áruló bódét. Nincs bódé. Vannak vendéglők, turisztikai helyeken pénztár, esetleg azzal együtt vagy külön szuvenír bolt (oplatky!!!), tiszta WC. Ez utóbbi szintén megfizethetetlen (szó szerint nem is kell megfizetni, szinte mindenhol ingyenes), egyszerűen érthetetlen, hogy mindenhol!!! tiszta, használható WC van, nincs szétverve, össze sz..va. Tényleg mindenhol!!! Egyszerűen felfoghatatlan (nekünk, mert itthon ez nem így megy és ezért mondtam többször, hogy mi azért alapvetően elvesztünk a hazai idegenforgalom számára). A szlovák túrázik, megnézi a látnivalókat. Nálunk a nyaralás zömmel azt jelenti, hogy a család elmegy egy wellness hotelbe, reggel beül a medencébe, középen apuci, mellette anyuci, meg a gyerekek és ott áztatják magukat egész nap. Na ez ott nem megy. Nem láttunk részeg embert sem, meg pocakosat sem. A túrázók, a kerékpározók lábikrái mutatják, hogy ezeket a dolgokat nagyon komolyan veszik, A házinénink még azt is elmondta, hogy a gépkocsi szabálytalanságokat is rendbe szedték úgy 5-6 évvel ezelőtt, nincs kivétel, ha valaki szabálytalankodik, egyrészt nincs kivétel (Audi, Mercedes, BMW, valaki valakije), nincs esélye hogy megússza és minél drágább a kocsija, annál többet fizet. Az egész út alatt egyetlen kocsi sem előzött meg (mindig a megengedett sebességgel mentem), minden kocsi 50-el halad el a helységtábla mellet, mire a faluba ért, stb. Minden elsőbbséget megkaptam! És lehet még sorolni a dolgokat, de talán ennyi elég is. Magyarul: mindenben nagyon lehagytak bennünket (korábban ugyanezt írtam a csehekről is). Szomorú!!!!!!

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Penzion Altendorf
 Penzion Altendorf








Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése