2017. augusztus 18., péntek

Štrbské Pleso (Csorbató), SzG3


Először egy érdekesség: Csorba községben található Csorbató településrész, ahol a Csorba-tó található. Igen fura dolgok történtek a közelmúltban. a Magas Tátra összes településrésze 3 községhez tartozott: Csorbató, Tátralomnic, Ótátrafüred. 1999-2007-ig ezeket a településeket összevonták és így alakult meg a Magastátra község. Azonban 2007-ben, miután Csorba község visszaperelte Csorbatavat (Csorbatót?) és sikerrel járt, Csorbatavat Csorbához csatolták, így az kivált Magastátra községből. Így visszaállt az 1947 előtti állapot.
Na akkor most vissza Csorbatóhoz. Gyakorlatilag megállapítható, hogy szinte az összes Magas-Tátrai-i településrész gyakorlatilag nyaraló, mivel saját lakos nemigen van (vagy ha igen, akkor jól rejtegetik magukat). Mindenhol parkoló, szálloda, panzió, butikok, éttermek találhatóak, szimpatikusan szétszórt állapotban, itt a zsúfoltság ismeretlen fogalom. Gyakorlatilag csak fizető parkoló van, néhány kisebb esetet leszámítva (erre majd visszatérek még). Meg vasútállomás, minden településrésznél, ill. érdekesebb helynél. A tátrai villamost azért találták ki, hogy ne kelljen mindig visszatérni a kiindulópontra gyalog, azt meg lehet csinálni a villamossal is. Egyébként régebben tényleg villamos jellegű járművek jártak, később kisvasút jellegűek, jelenleg modern csuklós szerelvények. Mégpedig 1000 mm-es nyomvonalon. Csorbató egy vasúti csomópont szép nagy pályaudvarral (tátrai viszonylatban), ide jön fel a fogaskerekű Csorbáról, ill. innen lehet eljutni Ótátrafüred és Tátralomnic felé. Az ára teljesen megfizethető, így ne tartsa vissza senki magát, hogy a villamost bekalkulálja az útvonal tervezésbe (az egyetlen hátránya, hogy egy villamosnál ritkábban jár). Nincs légkondicionálás, ami nyáron nagy hiba. Egyébként Csorbatóhoz két ok miatt mentünk el, mivel az volt a legtávolabbi érdemes hely a lakóhelyünkhöz képest. Az első az az, hogy korábban már laktunk itt a a Hotel Panorámában a nejemmel (még 1990 előtt), a másik, hogy végül is itt van a Tátrában. Manapság már valószínűleg nem engedhetnénk meg magunknak a Hotel Panorámát. Az utóbb időben hatalmas fejlődés volt tapasztalható az egész tátrai régióban, így itt is. Rengeteg új szálloda épült, köztük a Kempinski is betette ide a lábát egy egészen nagy szálloda komplexummal, rálátással a Csorba tóra. Szerencsére a tó teljesen körbejárható és egyébként is, kellemes sétát lehet tenni az amúgy nem túl nagy településen. Amikor itt voltunk, akkor éppen az előző nap hűlt le a levegő, 12 fok Celsius volt, így az összes gúnyánkat magunkra kellett aggatnunk. Itt is vettünk (tátrai) oplatkyt, ami szerintem egy szlovák vagy cseh útról visszajőve a legjobb ajándék. amúgy a bejöveteli út mellet kialakítottak egy kisebb tavat is, ami a keresztségeben a Új-Csorba-tó nevet nyerte el.

Vissza a főoldalra (katalógus)

Beszámoló Fotóalbuma ITT található!





Hotel Patria

 Hotel Patria

 Hotel Panorama
 Hotel Panorama
Hotel Panorama
 Hotel Oliver
Hotel Oliver
 Grand Hotel Kempinski High Tatras
 Grand Hotel Kempinski High Tatras
 Grand Hotel Kempinski High Tatras
Grand Hotel Kempinski High Tatras
 Hotel Solisko
Hotel Solisko
 az Új Csorba-tó
 az Új Csorba-tó
az Új Csorba-tó
Penzion Pleso
fogaskerekű a csorbatói állomáson
a csorbatói állomás

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése